Luku Hegyi Pihenőház

Vendégház Lovászi mellett várja vendégeit lehetőséggel 18 fő elszállásolására.

Lovászi települése mellett található vendégházunk, a Kerka völgyében. Az idelátogatók számára új értelmezést kap a csend és nyugalom fogalma. Csendes, természet közeli környezet, szalonnasütés, grillezés, bográcsozás és sok kikapcsolódási lehetőség várja az ide látogató vendégeket.

Az épület az 1900-as évek elején épült, melyből a mai igényeknek megfelelő modern szálláshely lett kialakítva 2014-es évtől kezdődően. Jelenleg 3 apartmanban, 18 fő elszállásolására van lehetőségünk. Közösségi térként egy zárt terasz szolgál (120 nm), illetve a hatalmas udvar növényismertető kerttel és játszótérrel.

A szálláson biztosított a törölköző és ágynemű, emellett teljesen felszerelt apartmanok várják az ide látogatókat (edény- és étkészlet, tűzhely, hűtőszekrény, mosogatógép, kávéfőző, mikrohullámú sütő, vízforraló, vasaló, mosógép, kenyérpirító, kiságy, etetőszék, fürdető kád, adamo hinta, stb). Teljes mértékben gyermek- és állatbarát hely.

Kategória: 4 napraforgó


Típus: falusi szálláshely


Fizetési módok: készpénz,bankkártya / hitelkártya


Szálláshellyel kapcsolatos szolgáltatások: kert



Kategória: falusi szálláshely
Férőhelyek száma: 18 fő
kutyabarát: Igen

Ajánlatkérés innen

Hasonló találatok

Szent István Vendégház

Pacsa, Szent István tér 2

Barátságos vendégház várja vendégeit Pacsán, csendes, nyugodt környezetben.

Bővebben

Mártha Vendégház

Miháld, Petőfi S. u 7.

A Mártha Vendégház Miháldon várja vendégeit, mely egy igazi paradicsom a természetkedvelőknek.

Bővebben

Szentgyörgyvölgy Vendégház Őrség

Szentgyörgyvölgy, Kossuth út 34

Szentgyörgyvölgy az Őrség kapujában, hazánk nyugati csücskében található dombos, erdős terület a szomszédos Ausztria, illetve...

Bővebben

Ulics Vendégház

Zalacsány, Vasút utca 47.

Zalacsány központi részén, egy régi vasútállomás épületéből kialakított, háromszintes vendégház 8 szobával várja az...

Bővebben

1077 Budapest, Király u. 93. • +36 1 352 9804 +36 30 709 9726 • info@falusiturizmus.hu