800 millió forintos pályázati támogatás a vidéki cukrászdáknak

Országszerte közel nyolcszáz vidéki cukrászda igényelhet egymillió forint vissza nem térítendő támogatást eszközbeszerzésre és fejlesztésre július 2-től augusztus 1-ig.

Az összesen 800 millió forint keretösszegű felhívás második eleme a vidéki vendéglátóhelyek támogatására indított 13 milliárd forint értékű programnak. Az első szakaszban 1600 egész évben nyitva tartó, vidéki étterem nyújtotta be a pályázatát, a cukrászdákat követő további ütemekben pedig a nyár folyamán a zenés-táncos szórakozóhelyek és az alkalmi vendéglátó üzletek, ősszel pedig a kávézók, a büfék, valamint az italüzletek és bárok adhatják majd be igényeiket.

 

Támogatások kisebb-nagyobb beruházásokhoz

A vidéki kis- és közepes vendéglátóipari vállalkozások versenyképességének növelése című program második szakaszában korszerű konyhatechnológiák és eszközök beszerzésére, energiahatékony és gazdaságos üzemelést támogató fejlesztésekre, valamint a mindennapi működéshez szükséges kisebb eszközök, vagy készletek beszerzésére igényelhetnek pályázatonként 1 millió forintos forrást a vidéki cukrászdák július 2-től augusztus 1-ig. Sőt, a támogatásokat akár egy nagyobb beruházáshoz is felhasználhatják az érintett vállalkozások.

Annak érdekében, hogy tovább erősödhessen a turizmus ágazat digitalizációja, a jelentkezést minimális adminisztráció mellett az NTAK rendszeréből indíthatják a pályázók, amelyben az NTAK ügyfélszolgálat is segíti őket. A felhívás a kisfaludyprogram.hu weboldalon érhető el.

„A vendéglátóknak kiírt pályázat megnyitása óta nőtt az adatszolgáltató éttermek száma a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ felé,illetve a cukrászdák és a büfék adatküldési aránya is emelkedést mutat"

– emelte ki Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója.

A pályázattal együtt céljuk volt, hogy erősítsék a szektor digitalizációját és a szereplők egyre aktívabban használják a működésüket segítő digitális megoldásokat.

Így nemcsak célzott anyagi támogatással, hanem a saját adataik birtokában hatékonyabb üzletpolitika kialakításával is versenyképesebbekké válnak a vállalkozások.

„A pályázatot benyújtó 1600 vidéki étterem többsége, 93%-a eszközök beszerzésére igényelt támogatást, míg további 7%-uk energiahatékonyságuk növelését kívánja megvalósítani a támogatásból"

– tette hozzá.

A vidéki cukrászdák számára megnyitott pályázati szakasz a második eleme a Kormány átfogó, a vidéki gazdaság élénkítését, valamint 13 ezer vidéki vendéglátó-üzlet működési stabilitását támogató programjának.

Az összesen 13 milliárd forint keretösszegű program segítségével mérséklődhet a hazai turizmus területi koncentrációja következtében a szektort, azon belül a vidéki szolgáltatókat érintő relatív versenyhátrány.


Forrás: turizmus.com

1077 Budapest, Király u. 93. • +36 1 352 9804 +36 30 709 9726 • info@falusiturizmus.hu