Kevesen tudják, de csodálatos folyónknak, a Dunának is van nemzetközi napja, amit minden év június 29-én ünnepelnek. Az idén immár 20. alkalommal megtartott emléknap célja, hogy a Duna menti országok évente emlékezzenek meg az éltető folyó természeti értékeiről a Fekete-erdőtől egészen a Fekete-tengerig. Azonban nemcsak az érintett országok társadalmi-gazdasági élete fonódik szorosan össze a Dunával, hanem az egyéné is, hiszen fantasztikus aktív kikapcsolódási lehetőségeket nyújt úgy a vízen, mint annak partján. Így most 5 olyan kerékpáros túraútvonalra helyezzük a hangsúlyt, ahol a hazánkban 417 kilométer hosszan futó szeretett folyónkhoz különleges módon tudtok kapcsolódni.,Kevesen tudják, de csodálatos folyónknak, a Dunának is van nemzetközi napja, amit minden év június 29-én ünnepelnek. Az idén immár 20. alkalommal megtartott emléknap célja, hogy a Duna menti országok évente emlékezzenek meg az éltető folyó természeti értéke


Budapestről indulva a Duna vezeti végig utadat ezen a könnyű, kerékpáros körtúrán, ahol háromszor is átkelsz a Dunán. A kirándulás legnagyobb részében kerékpárúton haladhatsz. Budakalász és Szentendre között az országban egyedülálló ártéri galériaerdőn keresztül fogsz tekerni. Szentendre előtt elgurulsz a Lupa-tó mellett, ahol a távolban a Pilis fest szép hátteret. Szentendréről átkompozol a Szentendrei-szigetre, amelynek hangulatos, természetközeli világa fog elvarázsolni. A sziget keleti oldalára érve Horányból újra komppal kelsz át Dunakeszire, ahol nyüzsgő, éttermekkel teli Duna-part vár. Innen egészen a Római-partig tekersz majd vissza.
2023.06.29 02:00 - 20:01
Duna mentén,Duna mentén,Duna mentén,Duna mentén,Duna mentén