Pünkösdi Fesztivál Szekszárd 2023

Szekszárdi Pünkösdi Fesztivál 2023. május 27-29. között, koncertek, kulturális programok, nyitott pincék és különleges ételek várják a látogatókat. A rendezvény látogatása a disco-k és a színházi előadások kivételével díjtalan.

SZEKSZÁRDI PÜNKÖSDI FESZTIVÁL

2023. MÁJUS 27-29.

2023. május 25. csütörtök

19:00 Domokos László – Székely stand up
Babits Mihály Kulturális Központ, Rendezvényterem

2023. május 26. péntek

14:00 „Cinegemadár” Tolna Megyei Népdaléneklési és Népzenei Verseny
Babits Mihály Kulturális Központ, Rendezvényterem

A Bogár Istvánról elnevezett „Cinegemadár” Tolna Megyei Népdaléneklési és Népzenei verseny döntője.
Ez a népdaléneklési és népzenei seregszemle igen nagy múltra tekint vissza. Szabadi Mihály indította útnak az 1990-es évek közepén és sok esztendőn keresztül adott lehetőséget az ifjúsági és a felnőtt korosztálynak a népzene énekes és hangszeres bemutatására.
A versenyre egyéni énekesek és hangszeresek, valamint éneklő csoportok, pávakörök jelentkezését vártuk az egész megyéből. A verseny döntőjéből az országos szakmai zsűri véleménye alapján a legjobb produkciók a Szekszárdi Szüreti Napok Cinegemadár Gálaműsorán kapnak majd bemutatkozási lehetőséget.
A belépés ingyenes.

„Gemenc” – Retkes Tamás fotókiállítása
Vármegyeháza – folyosógaléria

A kiállításmegnyitó időpontja: 2023. május 26. (péntek) 17:00
Retkes Tamás 1977-ben született Szekszárdon. Édesapja és keresztapja is „hobbifotós” volt, így gyerekkorától kezdve része volt az életének a fotózás.
Kedveli az éjszakai asztrofotózást, és rendszeresen készít 360 fokos gömbpanorámákat is. Az utóbbi években belekóstolt a légifotózásba, amit szintén nagyon élvez. Jelenlegi munkahelyén, a Wosinsky Mór Megyei Múzeumban régi leletekről, tárgyakról és előadásokról készítek fotókat, ami szakmai szemmel újabb kihívást jelent.
Számára a fotózás több mint hobbi. Autodidakta módon tanulta és tudatosan tanulja folyamatosan – elmondása szerint – élete végéig.

A kiállítás megtekinthető 2023. május 27-29., naponta 10:00-20:00 óra között.

2023. május 27. szombat

10:00 Csurgó zenekar
Béla király tér – szabadtéri színpad

A Csurgó zenekar több, mint 20 éve nap, mint nap gyermekekkel foglalkozik. A zenekar tagjai remekül értenek a nyelvükön, szeretik a gyermekeket, hiszen mindannyian gyakorló családapák. A zenekar vezetője Siklósi Krisztián zenepedagógus, így tudatosan, pedagógiai ismeretek birtokában fejleszti az apróságokat. Magával ragadó személyisége varázslatos világba kalauzolja a koncertjeik közönségét. Műsoraikban megszólalnak ismert gyerekdalok, énekelt versek, népdalfeldolgozások, és természetesen saját dalok. Színvonalas zenei kalandot kínálnak kicsiknek és nagyoknak egyaránt.
A zenekar tagjai:
Szűts Huba Ákos – nagybőgő
Maráz Nándor – dob
Siklósi Krisztián – ének
Szabó Máté Gergely – hegedű
Barta Balázs – gitár

11:30 A Sárkány és az Ördög – népmesés marionett bábjáték
Kámfor Zenés Bábszínház
Béla király tér – szabadtéri színpad

A Kámfor Bábszínház történetei egészen a magyar népmesékig nyúlnak vissza, hisz mi is lehetne fontosabb, mint meríteni a múltból, megérteni a jelent és tudni a jövőt.
Történeteikben a magyar népmesékből már jól ismert királyi családok konfliktusait dolgozzák fel, és egészítik ki néhány izgalmas csavarral, varázslatos lények megérkezésével, akik előszeretettel röppennek a történet kellős közepébe, muzsikaszóra, Sárkányszárnyon!

14:00 Mozgás- és harcművészeti bemutatók – helyi egyesületek és csoportok műsora
Béla király tér – szabadtéri színpad

14:00 Alisca Taekwondo Klub
Az Alisca Taekwondo Klub lassan 10 éve működik Szekszárdon. A hagyományos taekwondo edzések mellett elérhető kimondottan óvodás korosztálynak szóló képességfejlesztő foglalkozás, felnőttek részére erőnléti, illetve zenés küzdősport edzés, valamint önvédelmi foglalkozás is.

14:15 Szöcske Akrobatikus Rock and Roll Klub
Az egyesület 2000-ben kezdte meg működését Tolna megyében. Számos településen jelen van: Szekszárdon, Bonyhádon, Tolnán, Zombán, Bogyiszlón és Szászváron. A fejlődés mindig garantált, az edzéseken a motivációt a felnőtt csapatok adják azzal, hogy a kisebbek látják, mit érhetnek el pár év múlva.

14:30 Senior táncos tréning
Az amatőr csapat tagjai immáron 5 éve mozognak közösen. Mottójuk: Öröm és egészség 50 felett. A jó hangulatú órákon a résztvevők latinos zenére táncolnak, melyek alacsonyabb intenzitásúak a fitness táncnál, ugyanakkor jótékony hatással vannak a szív- és érrendszerre, az izomzat erejére és rugalmasságára, az egyensúlyra és a testtudatra. Jókedvet és önbizalmat ad. Vezetőjük: Bajor Márta

15:00 Laguna Mazsorett Csoport műsora
Béla király tér – szabadtéri színpad

A Laguna Mazsorett Csoportot 2008-ban Fekete Pálné alapította. Jelenlegi formájában 2022 szeptembere óta működik Simon Luca vezetésével, aki 2011 óta tagja a csoportnak.
2018-ban a csoport 9 fővel Európa Bajnokságon, valamint Világ Kupán is megmérettethette magát. 2019-ben új csoport indítása is történt, az „utánpótlás” kinőtte magát a „nagyoknak” és kitartóan folytatják eddigi munkájukat.
A szakmaiság mellett a látvány és a zene összhangjában a szórakoztatás sem egy utolsó szempont egy koreográfia elkészítése során, amelyeket most nagy szeretettel adnak elő.

16:30 Ifjúsági Fúvószenekar Szekszárd
Béla király tér – szabadtéri színpad

18:00 Szekszárdi randevú – Vágó Bernadett és Miller Zoltán műsora
Béla király tér – szabadtéri színpad

Miller Zoltán: Színész-énekes. Az Emberek zenekar frontembere. Többszörös aranylemezes előadó. Volt az Év musicalszínésze, Emerton díjas.
Főbb előadásai, szerepei: Az Operaház Fantomja, Evita, Nyomorultak, Made in Hungária, Grease!

Vágó Bernadett 2005 óta a Budapesti Operettszínház egyik vezető színésznője. Olyan darabok köthetők a nevéhez, mint az Elizabeth, a Rómeó és Júlia, a Szépség és a Szörnyeteg.
2007 óta Barbie ének-és magyarhangja. Számos Walt Disney karakter szólalt már meg csodálatos hangján: A Bűbáj Giselleje, és nem utolsó sorban a Jégvarázs Annája.

20:00 Omega Testamentum Zenekar
Béla király tér – szabadtéri színpad

Debreczeni Ferenc (Ciki) és fiatal művészek előadásában tovább él az Omega öröksége.

22:00 The Placc outdoor – Special Edition
Lotfi Begi, Nemazalány x Sofi
Piactér

22:30 HuMen Brass Band
Béla király tér – szabadtéri színpad

A kezdetben Tolna megyei rendezvényeken fellépő HuMen Brass Band mostanra több hazai és határon túli fesztiválon is elismerést szerzett. A tavalyi év sikerei közül kiemelkedik a 2022-es Satu Mare Street Music Festival, ahol a zenekar lett a közönségszavazás győztese. Az együttes 9 zenésszel és 6 táncoslánnyal büszkélkedik Szekszárdról és környékéről. Koncertjük egy teljes óra lendületes szórakozást garantál fergeteges hangulattal!

2023. május 28. vasárnap

9:30 GRIMASK Színház – Ördöngős Jankó
Béla király tér – szabadtéri színpad

„Vigyázz mit kívánsz, mert beteljesedik!”

Humorosan átszőtt történet a végtelen erdőről, a még végtelenebb butaságról, valamit az ördöggel való cimborálásról. De hogy kerül a király lány a pokolba? Van-e menekvés az ördögi pereputtytól? És egyáltalán, ki az a Jankó?
Mindez kiderül a magyar népmese vidám, szórakoztató, „GRIMASK-osan” interaktív feldolgozásából.

11:00 Wednesday Addams interaktív zenés cosplay műsor
Béla király tér – szabadtéri színpad

A rajongók legnagyobb örömére a Netflix nagysikerű sorozatának szereplőinek bőrébe bújva, kiváló színészek előadásában tűnik fel Wednesday Addams, Enid Sinclair, és Tyler Galpin. Játékukkal és a sorozat fülbemászó dallamaival kísértik a kedves vendégeket, illetve vonják be őket játékosan a műsorba.

11:00 Kicsi Gesztenye Klub – A titokzatos mézrabló
Babits Mihály Kulturális Központ, Színházterem

13:30 Tarka lepke, kis mese
Szekszárdi Garay János Általános Iskola és AMI dráma tanszakos tanulóinak előadása
Béla király tér – szabadtéri színpad

A Szekszárdi Garay János Általános Iskola és AMI 2. és 3. évfolyamos dráma tanszakos tanulóit is megihlette Petőfi Sándor 200 éves évfordulója. A gyerekek hetente egy délutánt töltenek együtt, ekkor rengeteg mesével, játékkal, vidámsággal, zenével, mozgással és gyerekzsivajjal töltik meg közösen a teret.

14:00 Mozgásművészeti bemutatók – helyi egyesületek és csoportok műsora
Béla király tér – szabadtéri színpad

14:00 Szekszárdi Zumba Team

A zumba a tánc és az aerobik mozgás ötvözete. A zumbaórák kardió jellegűek, lényege a jókedv, a kikapcsolódás és a feltöltődés.
Szekszárdon Sági Ildikó a csoport vezetője. 2011 óta tart zumba órákat. Bárkinek szeretettel ajánlja, aki szereti a zenét és feltölti a mozgás öröme. Az órákon a 20 évestől egészen 60 évesig vannak jelen a mozogni vágyók, ahol garantált az izzadás, a vidámság, és az óra végi kellemes fáradtság.

14:20 Origo Tánccsapat
Fitt anyuka boldog baba klub egy hely, ahol azonos élethelyzetben lévő kismamákat, édesanyák és gyermekeik választhatnak több foglalkozás és program közül. 2021-ben a FITT anyuka boldog baba SE, megalapított egy táncos alcsoportot. Origo Tánccsapat néven, ahol 4 korcsoportban várjuk a táncot szerető gyermekeket és felnőtteket programokkal. Vezető táncoktató Szalai Jennifer gyermek táncoktató, Pálinkás Szebelédi Adrienn

14:40 MMS – Szekszárdi Mozgásművészeti Stúdió

A Stúdió különböző korosztályú csoportjai többszörös országos bajnokok, koreográfiáik arany, ezüst és bronz minősítésűek. Tizenhárom éve, eredményeik elismeréseként, Szekszárd város kiemelkedő művészeti együttesei közé tartoznak. Több csoportban, óvodás kortól, a felnőtt korosztályig, közel hatvanan táncolnak az egyesületben. A stúdió tagjai többféle stílusban tanulják a modern táncokat: hip-hop, modern balett, rock and roll, karaktertánc, versenyszerű sport és step aerobik.

15:30 Belvárosi Betyárok
Béla király tér – szabadtéri színpad

A zenekar szívből, vidámságból és szórakozásból született egy születésnapra írt dallal. Ez a kötetlen és önfeledt muzsikálás a mai napig megmaradt és viszi az együttest előre, ez tette több megjelent lemezzel később, mára az egyik legtöbbet utazó, saját produkcióval koncertező zenekarrá a Belvárosi Betyárokat. Interaktív koncertjeiket nem csak a gyerekek élvezik, dalaik egyszerre szólnak gyerekeknek és felnőtteknek is. Előadásaik táboroktól, óvodáktól nagyszínpadokig, Budapesttől Los Angelesig érnek.

17:00 Alisca Brass Band
Béla király tér – szabadtéri színpad

18:00 Juhász Bence (Tücsök Zenés Színpad szólistája)
Béla király tér – szabadtéri színpad

1994 novemberében született Szekszárdon, gyermek- és fiatal felnőttkorát is a megyeszékhelyen töltötte. Ebben a több, mint két évtizedben ismerkedett meg a zenével, a színjátszással, és lett tagja a -vele közel egyidős- szekszárdi Tücsök Zenés Színpadnak, ahol mind szakmai, mind erkölcsi értelemben sokat tanult, és ahova a mai napig örömmel tér vissza.
Jelenleg a Színház-és Filmművészeti Egyetem negyedéves zenés színész hallgatója, gyakorlatát többek között az Örkény Színházban, valamint a Vígszínházban tölti, utóbbiban Geréb Dezső szerepében tűnik fel  “A Pál utcai fiúk” című előadásában.

20:30 DEMJÉN – EZZEL MÉG TARTOZOM
Béla király tér – szabadtéri színpad

Több mint nyolcszáz dal, hárommillió eladott lemez és rengeteg emlékezetes koncert.
Demjén Ferenc Kossuth-díjas énekes, szövegíró, dalszerző az 1960-as évek óta megkerülhetetlen alakja a hazai könnyűzenének. A Bergendy, a V’Moto-Rock legnépszerűbb slágerei mellett számtalan szólólemez fülbemászó dalai élnek generációk emlékezetében. Az Artisjus kimutatása szerint a Magyarországon legtöbbet játszott tíz dal közül, kettő az ő szerzeménye. A legendás énekes és zenekara május 28-án a Szekszárdi Pünkösdi Fesztivál vendége lesz és a szekszárdi közönséget varázsolja el legjobb dalaival a Béla király téren.

22:00 Band Of StreetS
Béla király tér-Garay tér

A zenekar 2011 óta létezik és az a célja, hogy bemutassa és megszerettesse az emberekkel az amerikai stílusú rezes utcazenélést.

A Zenekar tagjai:
Nagy Bagi Péter – trombita
Szőnyi Gábor – tormbita
Solymosi Péter – trombita
Fűzy Máté – mellophone
Barkóczi László – harsona
Dömösi Tamás – alt szaxofon
Tari Gergely – tenor szaxofon
Matics Zoltán – tuba
Rózsafi Gergely – pergődob
Dömény Balázs – dob

22:00 The Placc outdoor – Special Retro Edition
4F-Club, Csordás Tibi / Fiesta
Piactér

23:00 Blues Travel Band
Béla király tér – szabadtéri színpad

2019 júliusában az akkor 13 éves Fehér Ádám (Török Ádám és a Mini zenekar gitárosa) adott koncertet a Szekszárd Jazz Klubban, ahol Ujváry Miklós és Takács Zoltán kísérte.
A közös zenélés motiválta Mikit és Zolit, és a koncert után megalapították a Blues Travel Band-et.

A zenekar tagjai:
Szakács Róbert – ének, szájharmonika
Beke Vince – gitár
Takács Zoltán – basszusgitár
Ujváry Miklós – dob

Elsősorban Jimi Hendrix, Stevie Ray Vaughan, B.B. king, Gary Moore számokat játszanak. A zenekarnak saját videoklipje is megjelent már a Rozé blues című dalukhoz.

2023. május 29. hétfő

10:00 Német Nemzetiségi Tánctalálkozó

A Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat kiemelten fontos feladatának tartja a városban élő német nemzetiség érdekeinek képviseletét, fennmaradásának és identitásának megőrzését. Az egykori Szekszárdi Pünkösdi Fesztiválok elmaradhatatlan programja volt a német nemzetiségi gyermektánctalálkozó, melyen a város német nemzetiségi nevelést- oktatást végző intézményei kaptak lehetőséget a bemutatkozásra. Ezt a sok éven át tartó hagyományt, szeretné a Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat feleleveníteni azzal, hogy pünkösdhétfő délelőttjén több órán át a legfiatalabb néptáncosoké lesz a főszerep.
Közreműködnek:
Wunderland Kindergarten a Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat Óvodája
Az óvoda süni és cica csoportos gyermekeiből álló tánccsoportja
Német nemzetiségi táncok
– Polka
– Ich sage dir hallo…
– Schustertanz
– Mit den Füssen…
– Tun wir den Kopf z’samm
– Tüchertanz
– Baden-Württenberger Tänze
Felkészítő: Sztankovicsné Dörnyei Andrea, Ambrus-Schmidt Eszter
Harmonikán kísér:  Keller Antal Ferenc
A Wunderland Óvodában nagy hangsúlyt fektetnek a német nemzetiségi nevelésre és hagyományápolásra.  A német nemzetiségi néptánc kedvelt a gyerekek és a szülők körében egyaránt. A gyerekek különböző nemzetiségi rendezvényeken lépnek fel (pl. német nemzetiségi tánctalálkozó, nemzetiségi est, fesztiválok).

Szekszárdi Dienes Valéria Általános Iskola Valéria Dienes Grundschule
Szekszárdi Dienes Valéria Általános Iskola második osztályos tanulói
Völgységi gyermektáncok
Felkészítő: Köhlerné Koch Ilona
A Szekszárdi Dienes Valéria Általános Iskola közel 40 éve kezdte meg a német nemzetiségi nevelést, oktatást. Jelenleg a tanulók 78 %-a vesz részt német nemzetiségi oktatásban nyelvoktató vagy – a városban egyedüliként – kétnyelvű formában.
Az intézmény jelentős múlttal rendelkezik a nemzetiségi hagyományápolás terén is.

Szekszárdi Baka István Általános Iskola
Keringő, a Szekszárdi Baka István Általános Iskola 3. a osztályának előadásában
Felkészítő: Köhlerné Koch Ilona
A Szekszárdi Baka István Általános Iskolában 1988 óta folyik német nemzetiségi nyelvoktatás. Alsó tagozaton lehetősége van tanítványainknak német nemzetiségi táncok elsajátítására. Ily módon játékos, élvezetes formában ismerkednek a tánclépésekkel, valamint a magyarországi németek zenéjével, dalaival.

Szekszárdi Babits Mihály Általános Iskola
Német Nemzetiségi Táncok a 4. osztályos tanulók előadásában
Felkészítők: Biró Adrienn Márta, Kaszás Edit
A Szekszárdi Babits Mihály Általános Iskola tanulóinak lehetősége nyílik arra, hogy első osztálytól kezdve választhassanak német nemzetiségi nyelv és az angol nyelv tanulása közül. Jelenleg az iskolánkban 163 diák tanul német nemzetiségi osztályban.
A német nyelv és irodalom tanulása mellett nagy hangsúlyt fektetnek a kisebbség történelmének, szellemi és épített kultúrájának megismerésére, a hagyományőrzésre és hagyományteremtésre.

13:00 Nagymányoki Városi Fúvószenekar
Béla király tér – szabadtéri színpad

Nagymányok hosszú évtizedes fúvószenekari múltra tekint vissza. Felnőtt Bányász Fúvószenekar már az 1930-as évektől, Mestyán Rezső alapításával működött. Az utánpótlás nevelés érdekében 1954-ben, id. Zirkelbach János vezetésével megalakult az úttörőzenekar is, mely 1972-ig működött.
Közel húsz esztendő kihagyás után 1994-ben alakult meg a Nagymányoki Ifjúsági Fúvószenekar, ekkor Pecze Gábor karnagy kezdte meg a munkát a gyerekekkel.
2017 őszétől a zenekar működtetését Nagymányok Város Önkormányzata vette át, így alakult meg a napjainkban is működő Nagymányoki Városi Fúvószenekar. A zenekar karnagya: Elek Péter

14:00 Tücsök Zenés Színpad szólistái
Béla király tér – szabadtéri színpad

A 28 éve működő – főként diákokból álló – társulat több mint 2000 fellépést könyvelhet el megalakulásuk óta. Repertoárjukban magyar és külföldi slágerek, musicalek, komplett zenés darabok, pódium előadások, mesejátékok szerepelnek. Szólistáik országos és nemzetközi versenyek díjazottjai. Több alkalommal turnéztak külföldön, jártak már Romániában, Olaszországban, Franciaországban, de Kínában és Kanadában is megfordultak.

Eddig négy, saját szerzeményeket tartalmazó CD felvételük jelent meg.
Művészeti vezető: Béresné Kollár Éva

15:00 Bartina Néptánc Közhasznú Egyesület csoportjai
Béla király tér – szabadtéri színpad

A Bartina Néptánc Közhasznú Egyesület 8 csoportjában 5-től 35 éves korig történik a néptánc oktatás. Az egyesületben 12 néptánc pedagógusok dolgozik, akik országosan elismert szakemberek. A csoportok számos versenyen vettek részt a 2023-as évben is, ahol Sticky Arany minősítéseket nyertek, valamint bejutottak az Országos Gyermek, Ifjúsági és Felnőtt Néptánc Antológiákra is. Sticky feladatuknak tartják a „Bartina Nagy Családjában” a néptánc és népdalok szeretetén kívül a vidám, összetartó közösségek kialakítását.
Az egyesület elnöke: Jóföldi Gabriella
Művészeti vezetők: Tóth-Mihó Erika és Tóth Zoltán

17:00 Szekszárdi Kamarazenekar
Művészetek Háza

Joseph Haydn:
Krisztus hét szava a keresztfán – oratórium

A Szekszárdi Kamarazenekar Pünkösdi Hangversenye
Művészeti vezető: Jobbágy Valér

Joseph Haydn az 1780-as évek közepén szokatlan felkérést kapott Spanyolországból: a cádizi Oratorio de la Santa Cueva számára kellett nagypénteki zenét komponálnia. A pap a latin Bibliából felolvasta a Megváltónak a kereszten kimondott hét mondatát, mindegyikhez magyarázatot fűzött, s mindegyik magyarázat után hét–nyolc perces zene következett. Ezt a hét zenekari tételt komponálta meg Haydn.
A hangversenyre a belépés díjtalan.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

17:30 Paulina
Béla király tér – szabadtéri színpad

Paulinát gyerekkora óta vonzotta a zene világa, zongorázni tanult, már kis korától kezdve minden iskolai eseményen szerepelt, énekelt, előadott.
Az X Faktor döntőjébe saját dalaival jutott, ahol a legjobb női énekesként zárta a műsort, és ő nyerte a különdíjat is.
2022. tavaszán a Honeybeast zenekar meghívására, végigturnézta az országot. Az év hátralévő részében határon innen és túl, számos magyar városi rendezvényen és fesztiválon adott nagy sikerrel önálló koncertet zenekarával.

20:00 KOCCINTÓS PARTY
VARGA VIKTOR – BIGA – DR BRS – VERÉB TAMÁS

Kiegészítő programok

2023. május 27-29. 10:00-18:00
Kalandtár játszópark
Béla király tér – Templomkert

– Óriás társas-, ügyességi-, készségfejlesztő fajátékok
– Óriás Jenga társasjáték, Malom, Katamino, Memória és Golyóvezető
– Crockinole ügyességi társasjáték
– Célba dobáló
– Színválogató horgászat

2023. május 28. vasárnap 10:00–18:00
Béla király tér – Templomkert

Mentálhigiénés Műhely – Játékos Mentál Kuckó
– Relaxációs mesetér babzsákokkal kicsiknek és nagyoknak
– Kézműveskedés
– Régi idők játéka
– Kézujj – bábozás

14:00-17:00 Kreatív színház kiskamaszoknak (12-16 év)
“Vakáció, amit nem felejtek el”
Játékmester: Bodony Iván

Szekszárdkörnyéki Foltvarró Egyesület – Textilcsodák
Hímző szakkör- Könyvjelző keresztszemes hímzéssel, horgolt szívecske
Kalandozópark – Bungee Trambulin, gokart ügyességi pályával

Kézműves kirakodóvásár

Kézműves Kirakodóvásár/Garay tér-Szent István tér:

kézműves naturkozmetikum
textil termékek
kések, bicskák
kézműves ékszerek
hűtőmágnesek, kézzel készült karkötők
kül és beltéri kerámiák
saját készítésű babpóló
swarovski kristályból készült ékszerek
ezüst ékszer
langenlook ruházat
ásványok, kőékszerek
kaktuszok
drótékszerek
bőrból készült egyedi táskák
paracord karkötők
faáru
üvegékszerek
kerámia virágok
kézműves reform élelmiszerek, gyümölcssajtok
eperbor
chili
gyümölcsborok
gyerekjáték
lufi, világítós játékok
hennafestés
vattacukor, főtt kukorica, kandírozott magvak
kürtöskalács
vásári édesség
kenyérlángos
burgonychips
churros

Nyitvatartás:
2023. május 27. (szombat): 10:00-21:00
2023. május 28. (vasárnap): 10:00-21:00
2023. május 29. (hétfő): 10:00-21:00

Vidámpark

dodgem
óriáskerék
break star dance
flash
gyermek álomutazás
jumping
körhinta
roller coaster bob
szimulátor
vízi hengerek
légvárak
céllövölde

Nyitvatartás:
2023. május 27. (szombat): 10:00-02:00
2023. május 28. (vasárnap): 10:00-02:00
2023. május 29. (hétfő): 10:00-22:00

Gasztrosátor
Béla király tér:

Szász Söröző és Étterem
Stefán Ételbár
Aranykulacs Kisvendéglő

Nyitvatartás:
2023. május 27. (szombat): 11:00-24:00
2023. május 28. (vasárnap): 11:00-24:00
2023. május 29. (hétfő): 11:00-22:00

Borudvar
Béla király tér:

Garai Pincészet
Lajvér Borbirtok
Szent Gál Kastély és Borház
Márkvárt Papa Pincéje
Sárosdi Pince

Nyitvatartás:
2023. május 27. (szombat): 11:00-24:00
2023. május 28. (vasárnap): 11:00-24:00
2023. május 29. (hétfő): 11:00-22:00

Étkes udvar
Liszt Ferenc tér:

hamburger
pecsenye
lángos
hot-dog
hurka, kolbász
mini fánk
tortilla
gyros boksz
sajtnuggets
töltött lepények
palacsinta

Nyitvatartás:
2023. május 27. (szombat): 10:00-21:00
2023. május 28. (vasárnap): 10:00-21:00
2023. május 29. (hétfő): 10:00-21:00