Szarvason rendezik meg a XXIV. Országos TDM konferenciát

A Magyar TDM Szövetség a Körös-menti Turisztikai és Kulturális Egyesülettel együttműködve, 2020. szeptember 30. és október 1. között rendezi meg éves konferenciáját.

Az esemény ezúttal HIBRID módon valósul meg: egyes előadók az online térből jelentkeznek, míg mások személyesen vesznek részt az eseményen; az érdeklődők is dönthetnek az online vagy az offline részvétel mellett.

A fő szakmai nap programpontja között megtalálható a helyi desztináció bemutatkozása, Semsei Sándor (elnök, MTDMSZ) konferenciaindító előadása, melyet Kovács Balázs (tanácsadó, GD Consulting) bejelentkezése követ a posztkorona turizmus világáról.

Ebéd előtt 2 fórum kap helyet: országos turisztikai szakmai szövetségek képviselői számolnak be tagságuk 2020-as évéről, valamint az előttük álló tervekről, elképzelésekről, kerekasztal beszélgetés keretei között, majd ezt követően TDM szervezetek mutatják be követendő jó példáikat működésük, szolgáltatásaik és új bevételszerző forrásaik ismertetésével.

A délután folyamán kerül sor a Magyar TDM Szövetség közgyűlésére, valamint a TDM szervezetek jövőjével kapcsolatos workshopra.

Dr. Ludvigh Károly (coach, tréner – Stratego Kft.) külön a TDM szervezetek számára kidolgozott coachinggal érkezik csütörtökön: „A helyzet megoldható, de nehéz, vagy: a helyzet nehéz, de megoldható – merre mozdul a mérleg nyelve?” elnevezéssel.

A workshop keretei között pódium-beszélgetésre, előadásra, interaktív coaching-sessionre, kiscsoportos műhelymunkára és szociometrikus gyakorlatokra is sor kerül majd.

A szervezők kiemelt fontossággal tekintenek a járványügyi előírások betartására!

Regisztráció és szállásfoglalás a tdmkonferencia.destour.hu oldalon lehetséges, 2020. szeptember 28. hétfő 16.00 óráig!

Kérdés esetén forduljanak Horváth Viktória titkárhoz az info@tdmszovetseg.eu címen!

Forrás: turizmus.com