Balatonlelle, Fonyód és Badacsony közös adventi programmal készül december 12-én, amelynek különlegessége, hogy a három tóparti település között a látogatók hajóval közlekedhetnek.
A három település összefogásával egy olyan új balatoni adventi rendezvény születik, amely nemcsak a helyi karácsonyi vásárokat és programokat kapcsolja össze, hanem magát a Balatont is az adventi élmény részévé teszi.
December 12-én Balatonlellén, Fonyódon és Badacsonyban is adventi programok és vásárok várják a látogatókat, a három helyszín között pedig a BAHART hajói biztosítják majd az összeköttetést.
A kezdeményezés célja, hogy a Balaton ne csak a nyári hónapokban legyen vonzó úti cél. A szervezők egy olyan téli balatoni programot szeretnének létrehozni, amelyért érdemes útnak indulni akár a régió más településeiről, akár távolabbról is.
Három helyszín, három különböző hangulat
A program egyik legnagyobb ereje éppen a három település különbözőségében rejlik.
Balatonlelle a déli part adventi találkozóhelyeként várja a vendégeket családi programokkal, karácsonyi hangulattal, vásári forgataggal és műjégpályával.
Fonyód, a Balaton téli fővárosa különleges adventi programokkal, tóparti téli hangulattal és műjégpályával kapcsolódik az eseményhez, ahol a sport, a szórakozás és az adventi élmények találkoznak.
Badacsony pedig a hegy, a tó és a borvidék különleges adventi világával teszi teljessé a háromállomásos balatoni élményt, egyedi gasztronómiai és kulturális programokkal várva az érkezőket.
A szervezők szerint azonban a program igazi különlegessége nem kizárólag abban rejlik, hogy három település készül adventi programokkal, hanem abban is, hogy egyik helyszínről a másikra hajóval lehet eljutni.
A résztvevők így akár egyetlen nap alatt három különböző adventi helyszínt is bejárhatnak, miközben maga a balatoni hajózás is az élmény részévé válik.
A kezdeményezés Tóth Balázs ötletgazda és főszervező kezdeményezésére indult el. Az első konkrét lépést a megvalósítás felé egy személyes egyeztetésen Tóth Balázs, Erdei Barnabás, Fonyód polgármestere, Felházi Miklós, Balatonlelle polgármestere, Hartai Béla, Badacsonytomaj polgármestere, valamint Somló Tamás, a BAHART operatív igazgatója közösen tette meg.
Az együttműködés célja, hogy a három település és a balatoni hajózás közösen egy olyan új, térségi szintű adventi programot hozzon létre, amely túlmutat az egyes települések határain, és egy közös téli balatoni élménnyé formálja a különálló programokat.
A program a tervek szerint hagyományteremtő céllal indul. Amennyiben a látogatók és a résztvevő települések is pozitívan fogadják, a szervezők a következő években tovább szeretnék fejleszteni, és hosszabb távon egy összetett, több helyszínt összekapcsoló téli balatoni programmá alakítani.
A részletes program, a hajójáratok és a jegyinformációk hamarosan elérhetők lesznek az Egész évben Balaton Facebook-oldalon.
Cikk forrása: ide kattintva
Kép forrása: Hajóval a karácsonyi vásárba (Fotó: Egész évben Balaton Facebook-oldala)

