Völgykatlanban bújik meg a magyar Svájc, a Mecsek ékszerdoboza

A Kelet-Mecsek gyönyörű, védett erdőivel körbeölelt elzárt, keskeny völgyében fekvő Óbányát természeti és épített környezetének szépsége és a faluban lakó német nemzetiségűek kapcsán – a lakosság közel fele németajkúnak vallja magát – magyar Svájc néven is említik.

A látvány valóban elragadó. A falu különös hangulatú, egyetlen utcájának házai között gyorsfolyású hegyi patak, az Öreg patak fut végig. A katonás rendben sorakozó porták többségükben tornácos parasztházak, az udvarokat többnyire a hegyoldalba mélyülő pincék zárják. Az utcaképet a település önkormányzata védetté nyilvánította, a romantikus, régies hangulattól pedig a lakók sem kívánnak eltérni. A falunak egyébként a legutóbbi, 2015-ös adatok szerint 120 lakója van.

A Fő utca 70. számú egykori lakóházban ma helytörténeti kiállításon mutatják be az egykori használati tárgyakat, a helyi viseletet, de itt látható a híres óbányai fazekasság gyűjteménye is. A cserépedény-készítés mesterségét ma is többen űzik, de a hagyományos eljárást már modernebb elemekkel ötvözik. A falu egyetlen utcájának kiemelkedő épülete a középkori templom.

Óbányát több turistaút keresztezi, a környező hegyek a természetjárók kedvelt kirándulóhelyei. Különösen szépek a Steinmalomtól Kisújbányáig húzódó Óbányai-völgy kis vízesései, melyeket a különböző keménységű kőzetekben a patak eróziós hatása alakított ki. A völgyben található Csepegő-szikla igazi látványosság, mely a természetjárók gyakori találkozóhelye. A terület növény-és állatfajokban gazdag, több ritka faj termő, illetve élőhelye.

Forrás: sokszinuvidek.24.hu