Történelmi lovas zarándoklat indul II. Lajos király seregének nyomában

A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság a mohácsi csata 496. évfordulója alkalmából idén is megszervezi a katonai zarándoklatot II. Lajos király seregének útvonalát követve Ercsitől Mohácsig.

Idén már hatodik alkalommal járja be történelmi hagyományőrző lovas csoport az útvonalat. A zarándoklat gondolatát a Magyar Királyi Hadtörténeti Múzeum 1926-os kezdeményezése ihlette, ugyanis az intézmény akkori vezetője, Aggházy Kamil felhívására azokon a településeken, ahol a mohácsi csatába igyekvő II. Lajos király serege táborozott, emléktáblákat helyeztek el. Érden, Ercsiben, Dunapentelén (Dunaújváros), Dunaföldváron, Tolnán, Szekszárdon, Bátán és Dunaszekcsőn avattak emléktáblát 1926-28 között.

A lovas csoport 2022. augusztus 23-án indul Ercsiből, és az alábbi ütemterv szerint járja be az útvonalat. Az egyes települések közötti résztávokon lehetőség van helyi lovas csoportoknak, egyesületeknek vagy magánszemélyeknek a csatlakozásra.

A megemlékezés időpontját a zarándokok próbálják tartani, de az út során nem várt akadályok miatt kisebb csúszások lehetnek.

Augusztus 23., Ercsi: 10.00

Augusztus 24., Dunaújváros: 10.00 – Dunaföldvár: 16.00

Augusztus 25., Paks

Augusztus 26., Tolna: 15.00

Augusztus 27., Szekszárd: 11.00

Augusztus 28., Báta: 9.00 – Dunaszekcső: 11.00 – Mohácsi Nemzeti Emlékhely: 17.00

Fotó: Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság

 

Forrás: turizmus.com

Feltöltés ideje: 2022.08.22.