Megújult a Szanazugot a várossal összekötő kerékpárút Gyulán

Aktív turisztikai fejlesztések valósultak meg Gyulán, a Széchenyi 2020 program keretében a Dobozi úti kerékpárutat és a Fehér-Körös partján álló információs és fogadóépületet is fejlesztették.

A közel 319 millió forint támogatást elnyert fejlesztések keretében megújult és biztonságosabbá vált a várost és a népszerű szanazugi vízi paradicsomot összekötő kerékpárút. A projekt eredményeként leaszfaltoztak összesen 4154 méter – belterületen 757 méter, külterületen 3397 méter – hosszú útszakaszt, a kerékpárút és a járda középedig padkafolyókát építettek be, amely a csapadékvizet a meglévő víznyelőkhöz vezeti. A külterületi szakasz pályaszerkezetét hidegremix-eljárással használták fel újra, és cementtel rögzítették. Az útpálya szerkezetét 2 méterre szélesítették, ezzel is megkönnyítve a közlekedést, emellett a teljes kerékpárútszakaszon felfestették az útburkolati jeleket.

A beruházás keretében fejlesztették a Fehér-Körös partján álló vízi turisztikai fogadóépületet is. Az épület telkére fedett rendezvénytér épült, ahol lehetőség lesz előkészítő asztal, sparhelt, kemence, üstház, mosogató és hűtő elhelyezésére, illetve telepítésére, ezzel bővíthető a szolgáltatások köre. A helyszínre érkező látogatók akárakadálymentes parkolóhelyen is parkolhatnak.

Fotó: Facebook/Szanazug

 

Forrás: turizmus.com

Feltöltés ideje: 2022.09.21.