Balaton madártávlatból Balatonlellén és Szántódon is

Elkészült a balatonlellei, illetve szántódi erdő legújabb turisztikai élményközpontja, melyet a nagyközönség a napokban birtokba is vehetett.

A „Balaton madártávlatból” Kilátók és kilátópontok hálózatba kapcsolása címet viselő, 587 millió forint összköltségű GINOP-7.1.9 pályázati konstrukcióa Magyar Turisztikai Ügynökség konzorciumvezetésével és a SEFAG Zrt. partnerségével megvalósuló részprojekt 69,5 millió forintos költségéhez a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operációs Program keretéből 61,3 millió forintos támogatás társult.

A fejlesztés eredményeképpen mindkét településen panoráma- és pihenőterasz épült, megújult a Balatonelle-Kishegyi út parkerdőhöz vezető szakasza, továbbá Balatonlellén játszótér, tűzrakóhely, valamint mini tájfutó pálya és terep kerékpáros pálya létesült, Szántódon pedig túraútvonal került kijelölésre és a pihenő teraszhoz vezető út stabilizációja is megvalósult.

A komplexumot Dalvári Vince Gábor, az Agrárminisztérium erdőgazdálkodási főosztályvezetője, dr. Neszményi Zsolt kormánymegbízott, Móring József Attila és Witzmann Mihály országgyűlési képviselők, Bíró Norbert Somogy Megyei Közgyűlés Elnöke, Juhász Szabolcs, a Magyar Turisztikai Ügynökség turizmus szakmai igazgatója és Fehér István, a SEFAG Zrt. vezérigazgatója adták át a nagyközönségnek.

– Nagy örömmel veszik igénybe a turisták és a helyiek egyaránt az erdei létesítményeinket – mondta köszöntőjében Fehér István, a Sefag Zrt. vezérigazgatója, aki arra buzdította az erdőjárókat, hogy vegyék igénybe a további SEFAGos erdei létesítményeket, például a tizenegy vadászházat, a Gyertyános Turistaházat, a Zselici Csillagparkot és számos már létesítményt, amely várja a turistákat.

– A járványhelyzet előtti időszak rendkívül magas éves látogatottsági adatai is mutatták az erdők turisztikai jelentőségét, ami a járványhelyzetben tovább nőtt-mondta Dalvári Vince Gábor, az Agrárminisztérium főosztályvezetője. – Ezért is fontos a közjóléti folyamat, amelyet az erdőgazdaságok 2010-óta még intenzívebb munkával valósítanak meg – tette hozzá a főosztályvezető. Stickye: 2010 óta országos viszonylatban 20 milliárd forintot fordítottak kilátók, ökoturisztikai központok, erdei iskolák, erdei vasutak fejlesztésére, és hasonló nagyságrendet képviselnek a folyamatban lévő projektek.
dr. Neszményi Zsolt kormánymegbízott kiemelte a somogyi erdők vonzerejét, közjóléti szerepét és buzdított mindenkit arra, hogy ezt a helyszínt a továbbiakban egyre többen megismerjék.
– A déli part egyik legszebb helyén vagyunk – erősítette meg Móring József Attila, térség országgyűlési képviselője is.
–Folyamatosan emelkednek a nyári főszezonra szóló előfoglalások számai, minden esélyünk megvan rá, hogy a tavalyinál is sikeresebb nyarat zárjunk. A turizmus regenerálódásához az olyan színvonalas létesítmények is nagyban hozzájárulnak, mint a ma felavatottak – mondta Juhász Szabolcs, a Magyar Turisztikai Ügynökség turizmus szakmai igazgatója.

A szalagátvágást követően a résztvevők a parkerdőben Szűcs Lászlónak, Balatonlelle város első polgármesterének emlékére avattak kopjafát. Szűcs László, Balatonlelle díszpolgárának pályafutása kerületvezető erdészként indult a Somogyi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság Tabi Erdészetének Szentlászló kerületében, és a harmadik betöltött polgármesteri ciklusa után Balatonlelle első embereként vonult nyugdíjba. Erdészként és szőlősgazdaként is nagyon szerette a Kishegyet és a parkerdőt. A Balaton panoráma és a boros pincék, éttermek miatt is kedvelt kiránduló helyen elterülő öreg erdők az ő kezdeményezésére, mintegy 30 évvel ezelőtt kaptak először hivatalosan közjóléti rendeltetést, és épültek meg az első parkerdei berendezések.

Feltöltés időpontja: 2021. június 28.