A hazai kerékpárutak hossza 2030-ra eléri a 15 ezer kilométert

A kormány kiemelten támogatja a kerékpáros infrastruktúra fejlesztését, a cél, hogy 2030-ra a kerékpárutak hossza Magyarországon érje el a 15 ezer kilométert – mondta el Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Biri-Balkány közti kerékpárút átadó ünnepségén.

Szijjártó Péter hozzátette: újabb lépésnek számít ez a Biri és Balkány között megépült 3 kilométer hosszú kerékpárút is, amely 365 millió forintból, 284 millió forintos kormányzati támogatással valósult meg.

A miniszter szerint ez az új beruházás az ide látogató kerékpáros turisták kényelmét szolgálja majd, az itt élők számára pedig megkönnyíti és biztonságosabbá teszi Biri és Balkány külterületének elérését, például a mezőgazdasági munkák ellátásához is.

Kiemelt cél a kerékpárút-hálózat fejlesztése (képünk illusztráció)

Szijjártó Péter közölte, 2010 óta 1500 kilométernyi kerékpárutat fejlesztettek, a most zajló, illetve a hamarosan befejeződő fejlesztésekkel együtt már több mint 6000 kilométernyi kerékpárút áll majd Magyarországon a biciklizők rendelkezésére.

Mindez azért is fontos, mert az országban a kerékpározás a koronavírus miatt új lendületet kapott, hiszen ha az emberek a járvány miatt bevezetett korlátozásokat betartásával akartak a friss levegőn maradni, úgy hogy közben elkerüljék a csoportosulást, akkor ehhez a kerékpározás volt a legkézenfekvőbb megoldás – fejtette ki.

A miniszter megjegyezte, hogy Hollandiában ma a gyerekek háromnegyede kerékpárral jár iskolába és bár “mi magyarok még nem tartunk itt”, azért mégis nagyon jól állunk, ugyanis az Európai Unióban Hollandia és Dánia után Magyarországon használják a legtöbben a kerékpárjaikat.

“Minél több kerékpárút épül, annál többet tudunk tenni az egészségünk érdekében, annál többet tudunk mozogni, és annál jobban csökkenteni tudjuk a levegő szennyezettségét” – jelentette ki Szijjártó Péter.

Forrás: turizmus.com